Futatsu no Kodou to Akai Tsumi
Vörösen, vörösen, vörösen remegő
álmok, álmok mezsgyéjén…
Mindig mikor újra és újra átadom magam e halotti zsibbadásnak,
felébred bennem az érzés, hogy nincs hova mennem
E makulátlan mosoly már kegyetlen,
s távoli, tudom jól
Habár a láthatatlan sebek lassan felemésztik szívem
még most, itt a sötétség mélyén is
minduntalan letaglóznak az érzéseim.
Vörösen, vörösen, vörösen remegő
álmok, álmok mezsgyéjén egyszer csak találkozunk
s a sorsunk most gyökeres fordulatot vesz.
Egy titok, amiről senki, senki sem tud.
Zuhanok, zuhanok, zuhanok a mélybe
És többé nem térhetek vissza
hiába szaggatom darabokra a bűneimet
Hiába...