A vámpírok eredete

A vámpír fogalma a délkelet-európai népcsoportoknál alakult ki, írásos emlékek kb. a XVII. századtõl fordulnak elõ. A modern vámpír alakját leginkább a román STRIGOI fedi. Minden egyéb - pl. a denevér alakja, Drakula gróf, stb. - késõbbi kitaláció, és fõképp Bram Stoker regényébõl származik.
Szerb alak: upir, vampir. Innen ered a nyugati nyelvekben használatos vampyr, vampire, wampyr szó.
Bolgár alak: váper, lepir
Cseh alak: upír
Lengyel alak: upior
Kárpát-ukrán alak: opiri, upiri
Román alak: strigoi, moroi, priculici, vircolac, naluca, duh, aratere, stafie

A mai ember számára a vámpírt Bram Stoker Drakulája jelenti.

Drakula (Vlad) valóságos történelmi alak, Havasalföld fejedelme volt Mátyás király korában.
A név Luxemburgi Zsigmond magyar királyig nyúlik vissza, aki a sárkányos lovagrendet alapította. A rend tagjai között megtaláljuk I. Vlad havasalföli vajdát is, akit a sárkány latinos alakja után Vlad Draculnak is neveztek. Ennek fia (más források szerint unokája), II. Vlad, még hatalmasabb fejedelem lett, õt Draculescu, vagy Dracula néven emlegették. A nyelvtörténet érdekes tréfája, hogy az eredetileg sárkányt jelentõ név románul ördögöt jelent....

Ha Segesváron jársz, érdemes megnézni a házat, ahol született - a helybéliek roppant büszkék rá. (Ma vendéglõ üzemel benne, itt lehet megízlelni a stílusosan vérvörös színû Dracula-Vodkát.)

A fejedelem híres kegyetlensége miatt a Vlad Tepes (kb. Karós Laci, ejtsd: cepesz) gúnynevet kapta: Aki nem tetszett neki, azt ugyanis nemes egyszerûséggel karóba húzatta. E vérengzõ zsarnok alakját kapcsolta össze Stoker a különféle rémmesék vérszívóival, talán a karó motívuma alapján - e regény jóvoltából röpköd ma is egy román fejedelem denevérszárnyakon és tízcentis szemfogakkal a filmvásznon.

Maga a vámpír (upier, upyr; vukodalak-brucola; morturi masticantes) szó (szláv eredetű; jelentése vérivó) viszonylag rövid múltra vezethető vissza, azonban évezredekre visszamenőleg szerepel majdnem minden kultúrában olyan tevékenység, amit ma a vámpír fogalomkörrel azonosíthatunk. Egyiptomban voltak vérivó istenek és istennők, szörnyek, akik embervéren éltek, és emberi áldozatokat követeltek meg. Az ókori Görögök is ismertek ilyen emberszerű démonokat, akik a vérünket szívják és betegségeket terjesztenek. Empusának hívták azt a vérivó nőstény dögöt, ami az ókori görög színművekben kísértett; ugyanígy nevezték őket lamia vagy brukolakhosz néven is. Az ajtón kopogtató vámpír hiedelme is tőlük ered a mítosz szerint, ezért szokás volt, hogy az udvarias, egyszeri kopogtatásra nem nyitottak ajtót.

A régi Asszíriában az az ember, akit a halála után felelőtlenül nem temettek el rendesen, halála után vérszívóként "élt" tovább.

A vámpírizmusnak az eredete egészen régi korokra nyúlik vissza, pontos információk nincsenek sem hozzávetőleges időpontról, sem forráskultúráról. Konkrétan a vámpír szó, és a hozzá kapcsolódó hiedelemvilág csak legfeljebb a középkorig nyúlik vissza. Korábbi formáit másként nevezték. Nincs egyetlen körülhatárolható eredet, bár sokat kutatják megszállottan több száz éve. Azt viszont tudjuk, hogy 1732-től vizsgálják orvosi és tudományos szempontból is a kérdést. 1755-től be is tiltják a vámpírizmussal kapcsolatos mindennemű dolgot, és 1786-ban porolják le hivatalosan a témát. Korábban vérivóknak, vérivó vagy emberevő démonoknak, szellemeknek, boszorkányoknak, lidérceknek, stb. nevezték őket. Formájuk besorolástól tekintve lehetett többféle is, és alakváltoztató képességük is bonyolítja a dolgot.

A démonikus vérszívók, hasonlóan a lidércekhez, alakváltókhoz alapvetően nem emberi formájúak. (ld.: démon, lidérc, alakváltó)

A szellemek és boszorkányok, akikhez vérivást kötnek, már szinte kivétel nélkül humanoid formájúak, vagy általánosságban mondhatjuk, hogy főként emberi alakban vannak (elsődleges forma), de szinte kivétel nélkül tudnak alakot váltani.

Az állati vámpírizmus tekintetében is homály fedi a történelem majdnem egészét, noha utalások találhatók több ezer éves leleteken is. Tény azonban, hogy a Vámpírnak nevezett denevérfaj ártalmatlan, mert nem fogyaszt vért, ellentétben apró testvérével, a Vérszopó denevérrel, ami kifejezetten vérrel való táplálkozásra specializálódott. Mivel azonban élőhelye, előfordulási helye, valamint az írott történelmi anyagok összevetése jelentősen lekorlátozza az ezek által kelthetett hiedelemvilágot, így az a legvalószínűbb, hogy egymástól függetlenül alakult ki, vagyis egynél több, egymástól független bölcső lehet a nagy egész forrása. A ragadozó ösztönű állatok bevonása a vámpír-mitológiába érthető, hiszen bárki láthatott vért nyalogató macskát, kutyát, oroszlánt, vagy más fenevadat. Annál érdekesebb azonban, hogy hogyan vonhattak be olyan állatokat, mint a ló, a tehén, és más, alapvetően növényevő állatok. A legvalószínűbb, hogy onnan eredhet, hogy ezek az állatok élve szülőkként, tisztára nyalják véres utódaikat, és elfogyasztják a magzatburkot, valamint a placentát is. Ma már tudjuk, hogy ez teljesen normális folyamat, így biztosítja az anyaállat a borja szagtalanságát a ragadozókkal szemben, az elfogyasztott burok és placenta segít az anyaállat terhesség és szülés miatt fellépő fehérjeszükségletének kielégítésében, sok esetben pedig az elfogyasztott placenta anyagai indítják be, vagy fokozzák a tejtermelést. Ugyanígy bizonytalan, hogy miért fogyasztják el néha a halva született, vagy esetenként az élő utódaikat is, és hogy az utódok miért ölik meg és fogyasztják el gyengébb társaikat, vagy anyjuk miért eteti meg velük ezeket. Itt is csak találgatni lehet: rivalizálás, fehérjeszükséglet, esetleg tudja az anyaállat, hogy életképtelen a még élő utód, vagy tudja, hogy nem tudná megfelelően táplálni. A válasz sokféle lehet, és nem kizárólagos.

Nem hálás feladat olyan témát boncolgatni, amiben elnevezések és skatulyák, nézőpontok közötti különbségekről van szó, de ez mit sem változtat a tényen, hogy a vámpírizmus majdnem minden kultúrában jelen van. És ha más alapelveket vallunk is, attól még ugyanazon ismeretlent próbáljuk jobban megérteni, próbáljuk magunkat felvértezni ellene. Azonban az igazság az, hogy ahogyan az átlagos emberi kultúra változik, fejlődik, átalakul, úgy a vámpírok és más képzelt, vagy valós lények világa is párhuzamosan ugyanezt teszi. Ezt lehet egyfajta evolúciónak is tekinteni.

A vámpír, a vérszívó, a vérivó lény motívuma azonban olyan eleme az emberiség mondáinak, hogy a földön élő valamennyi nép kultúrájában megtalálható, kivétel nélkül. Valamiképpen mind a dél-amerikai indiánokban mind a szibériai pusztaságok lakóiban (és folytathatnánk a sort) felmerült az emberből élő, táplálkozó és mégis; maga is közel emberi lény alakja. Ennek oka lehet egyrészt Jung magyarázata, miszerint ez az emberiség kollektív tudattalanjából származó kép, vagy azonosíthatjuk őket a porfíria és pellagra nevű betegségek vámpírikus jegyeket mutató tünetcsoportjával is.

A vámpír alakja erősen összekötődik a vér motívumával, tekintve, hogy a vámpír (már) halott és fél-létének fenntartásához vérre, ergo életre van szüksége az életben maradáshoz. A kereszténység felbukkanásával a vámpír alakja még szorosabban összekötődött az ördöggel és a gonosszal és a népi motívumokba bekerült elűzésének keresztényi jellege is.

Vámpírizmussal részben vagy egészben a Bibliában is találkozhatunk. Ebből is merítették azt az ötletet, hogy az első vámpír Káin volt, Ádám és Éva elsőszülött fia. Miután Káin megölte öccsét, Ábelt, Isten örök kárhozatra ítélte. Káin megkóstolta öccse vérét, ezért csak véren élt, így vált vámpírrá.^[1]

Ez már a kiszínezett változata annak, hogy a Bibliában (mint más vallások írásos emlékeiben is) ténylegesen megjelenik több helyen is a vér elfogyasztásának motívuma, azonban a Biblia és a hozzá hasonlók sokféleképpen értelmezhetőek.

Az (európai) népi kultúrában a vámpír (szláv kifejezés; jelentése vérivó) rendszerint egy újra feléledt emberi holttest, ami emberi vagy állatvéren él, és sok esetben természetfeletti erőkkel rendelkezik, mint az emberfeletti erő és gyorsaság, állatok fölötti hatalom, vagy alakváltás. Néhány kultúrában nem-emberi vámpírok (pókok, kutyák, démonok vagy akár növények) is szerepelnek, de a vámpirizmus leggyakrabban emberekre korlátozódik.

A vámpírok gyakori szereplők a horror- és fantasy- irodalomban és filmekben.

A néprajzban és a pszichológiában arra utal, amikor valaki emberi vagy állati vért iszik. Az a tény, hogy rendszerint a nyakon keresztül, ahol a legkönnyebb a hozzáférés a fő artériákhoz, azt is takarhatja, hogy ez egyfajta szexuális aktus, hiszen a nyak a legtöbb ember számára erogén zóna. Emellett logikus is, hiszen ez a test egyik legkönnyebben hozzáférhető része, (ahol nagyobb ér/artéria található) tekintve, hogy többnyire fedetlen. Bizonyos területeken az emberek hitték, hogy természetfeletti hatalomra tehet szert, aki más vérét megissza. Ebben az értelemben a vámpírizmus tekinthető a kannibalizmus egyik formájának.

A vámpír fogalmi köre azonban nem szűkíthető le csak vérivásra.

Létezik energia-vámpírizmus is, amikor az energiacsere (lényegében a társadalmi érintkezés) révén az érintkezés egy vagy több résztvevőjét "energetikai károsodás" éri. Az "igazi" energia vámpír egy eredendően lényegesen gyengébb ember. Mivel energiahiányban szenved, abban reménykedik, hogy az adott emberrel/emberekkel való energiakapcsolat oldja meg energiahiányát. Tudományosan alátámasztott tény, hogy az emberi testnek energia-mezője (aura) van. Ez lehet a test melege (bio mezőjének infravörös tartománya). Továbbá a testben léteznek úgynevezett energiapályák (meridiánok), amiknek az elektromos paraméterei különböző műszerekkel kimutathatóak (kardiogram/szívelektromosság mérő; enkefalogram/agyi elektromosság mérő), valamint ezen felül van egy mágneses tér is, amely a bio mező (aura) egyik alkotó eleme. Mindenkinek van saját biomezője. Az aura az egyfajta biomező, amelyet akár a test energetikai "ruhájának" is lehetne nevezni. Az aura szerkezete nem egynemű, hanem több rétegből áll. Ez a bioenergia tiszta energia, az életenergia, más néven, vitalitásenergia.

Az emberek közötti érintkezés bármilyen formája alapvetően nem csak információk, hanem különféle mértékben és módokon energiák cseréje is, amelynek nagy része tudományos alátámasztható. Mivel a társadalmi érintkezés során folyamatos és kölcsönös az energia-csere, ezért mindenki kicsit energia-vámpírnak mondható. Azonban ténylegesen energia-vámpírnak csak azokat nevezzük, akik részben vagy egészben képtelenek saját energiát előállítani, ezért akarva/akaratlanul megterhelő, káros mennyiségben vonják el környezetüktől azt.

A „szakértők” szerint kétféle típusa van az energia-vámpíroknak: aktív és passzív, "napos" és "holdas" típusoknak nevezik őket. Az aktív, a napos folyamatosan vitát, veszekedést provokál; a passzív, a holdas folyamatosan panaszkodik, lerázhatatlanul ontja a kellemetlen negatív érzéseket "áldozataiba", miközben helyüket annak pozitív energiáival tölti fel.

Oldal: Vámpírok
Nehogy rosszat álmodj! - © 2008 - 2024 - vivalaformaggio.hupont.hu

A HuPont.hu jelszava az, hogy itt a honlapkészítés ingyen van! Honlapkészítés Ingyen

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat